... és akkor elindultam egyedül egy totál idegen országba, totál idegen emberek közé. Mindennél jobban utálom a magányt, sőt rettegek is tőle, de előbb, vagy utóbb fel kell nőni. Előbb, vagy utóbb, meg kell tanulni nem más utánfutóján toszni a rezet, hanem kitaposni - néha kínkeservesen - a saját ösvényünk. Minden kezdet nehéz, így van ez a felnőttséghez vezető út kezdetén is. A felelősség sokszor fáj, meg kell tanulni kezelni. Meg kell tanulni gondoskodni önmagunkról, hogy aztán később másokról is gondoskodhassunk.

Ezért íródik az én habos valenciai történetem.

Egy január végi hajnalon kezdődött. Mikor 3 körül felkeltem, félálomban még fel sem fogtam, mi történik. Sötét a jól megszokott szobám, de persze az onnan kivezető utat csukott szemmel is tudtam (még részegen is!). Nem akartam felkelni. Szeretem nagyon azt, ami otthon van. Végül csak kiszálltam a meleg takaró alól az álmos-csípős hidegbe. Apa is akkor kelt.
Érdekes tény, hogyha az ember alig alszik, akkor nem is érzi ébredés után fáradtnak magát. Ez történt velem is, és ahogy leértem az emeletről a földszintre készülődni, belémnyilalt, hogy mi is fog történni. Hát elkezdődött.
Gyors reggeli készülődés után, kocsiba vágtuk magunkat a csípős hidegben, majd elindultunk felszedni a család többi tagját, Anyát és Esztert. Nagyon örültem, hogy felkeltek miattam, így együtt indultunk el a reptérre.

Szerencsére nem fogja fel ilyenkor az ember, hogy mi is történik vele. Fél év, nem sokat jelent. Viszont a legnagyobb veszélyeket az jelenti, ha belegondolunk, hogy mi volt fél éve... Te jó ég, nyár. Mennyi minden történt azóta, milyen rég is volt... Na, ekkor képes az ember magába zuhanni. Mit fogok én egyedül csinálni ennyi időn át egy idegen helyen...?
A jelen problémáival foglalkoztam, hogy fogok átmenni a biztonsági ellenőrzésen, hova kell mennem felszállni a gépre, meg hasonlók...
Átverekedve magam mindenféle ellenőrzésen, kis habozás után elindult a szállítóbuszunk a repülő felé. Nem igazán félek a repüléstől, ugye van a közismert szólás is: fent még nem maradt egy gép sem... Szóval nyugodtan szálltam fel, majd leültem a meglepően kényelmes bőrülések egyikére. Nagyon sima utunk volt, kisebb rázkodások nélkül érkeztünk meg reggel 8 körül Milánóba. Ott fogtam egy buszt, amire szorgos gyerek lévén már előre megváltottam a jegyet, majd irány Milán Centrale.

Ja, elfelejtettem mondani, hogy anyagi megfontolásból a Bp-Milán-Valencia útvonalat választottam, viszont ugyebár a pénz idő. Várnom kellett fél napot az átszállásra, ráadásul a Valenciába tartó gépem a város másik felén lévő Bergamo reptérről indult. Így bementem a centrumba, hogy ott eltöltöm majd az üresjáratos órákat. Halál unalmas volt, nem is mesélek erről többet.

Bergamo reptér gyönyörű! Hatalmas üvegablakokon keresztül láttam a távolban lévő Alpok havas csúcsait, miközben ott "lent" kb. 10 fok volt, verőfényes napsütéssel fűszerezve.

Felszálltam ismét egy gépre. Tudom, senkit nem érdekel, de még sosem repültem egy nap kétszer is.
Semmi para nem volt a repüléssel egészen, amíg a spanyol part mentén el nem kezdtünk volna ereszkedni. Beültem a szárnyhoz közel az ablak mellé, hogy a naplementét és a sötétedő tájban kivilágosodó városokban gyönyörködhessek, de egy idő után abban kellett gyönyörködnöm, ahogy a turbulenciában a szárny papírrepülőket megszégyenítő módon himbálózik fel le.. 10 percen át tartott kb, én már fújtam a mentőmellényt, tudtam hogy ha becsapódunk és túlélem, merre fogok kimenekülni a repülőgép testéből, esetleg kit kell kimentenem, ki nem bír magától eljutni a partig...
Végül nem zuhantunk le, ellenben simán földet értünk. Furcsa volt, hogy este fél 8-kor 19 fok volt, de a jó idő azóta is képes elnyomni kicsit a honvágyat, annyira szép itt minden a melegben! De erről később.

Kezd értelmetlenül hosszúra és részletesre nyúlni ez a bejegyzés, úgyhogy kicsit begyorsítok.

Találkoztunk a kinti külkeres "elődömmel", Danival a városban, elmentünk hozzá, ott lepakoltam a nagy táskám, mi miatt aznap legalább 4-szer szakadt le külön külön mindkét kezem. Majd este 10 felé elindultam megkeresni a hostelt, amit pár nappal korábban random mód otthonról befoglaltam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.